2011. január 10., hétfő

Konyha

 Egy viszonylag nagy (12,5 nm) konyha átalakítását mutatom be.
A kérés egy új konyhabútor tervezése volt, a burkolatokat már korábban kicserélték. A helység egy nagy ablakkal és két bejárattal rendelkezik, az egyik a ház hátsó bejárata - az udvarra nyílik -, a másik az étkezőbe visz. Szükséges volt egy étkező sarok kialakítása is. A tűzhelyet pedig lehetőség szerint az eredeti helyén szeretnék hagyni.
Az első vázlaton egy egyszerű L-alakú elrendezés látható, a lehető legtöbb hely kihasználásával.


A második változaton U-alakúvá kanyarítottam a szekrényt, így a hátsó ajtón belépő előtt sem nyitott a konyha. A szekrény folytatásaként jön létre az étkező hely.


A harmadik változaton teljesen áthelyeztem a bútort, egy része az ablak alá került, így a hátsó ajtón való közlekedés szabadabbá válna.


A megrendelő az első verzió mellett döntött.
 Álljon itt tehát egy "ilyen volt, ilyen lett" páros:



2 megjegyzés:

Erika írta...

Kedves Brigitta,

mekkorának kell lennie egy étkező asztalnak, hogy 4 személy elférjen mellette úgy, hogy csupán egymással szemben, az asztal két oldalán foglalnak helyet?
Új garzonomba keresek ötleteket és azt gondoltam, hogy az Ikea nagyméretű - jelen esetben többfunkciós - íróasztala a szobában (18m2) erre a célra megfelelne: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/S99861340/
A csatolmányban bemutatott asztal lapjának mérete: 115 x 78
Köszönöm válaszod előre is,

boGár krea írta...

Az ideális asztalméret a megadott paraméterekkel 120x80 cm lenne, így nagyjából megfelel, amit kinéztél - kissé szűkös lesz. Ennek elhelyezéséhez négy székkel kb. 240x120 cm-es alapterületre van szükség, hogy a székekről kényelmesen fel lehessen állni.