2012. augusztus 1., szerda

A gyermek/munka/helye

Illúzióromboló vagy sem, ideje az iskolakezdésre gondolni! Ha más szempontból nem is, de legalább a tanulóhely berendezését tekintve. Lassacskán kiegészíthetjük, átalakíthatjuk vagy lecserélhetjük a már meglévő, esetleg kinőtt vagy tönkrement bútorokat, tárolókat.Nem muszáj a katalógusok steril világát követni, sőt! Szabjuk egyénire, mindenekelőtt gyerekünk igényeit és ízlését szem előtt tartva.

Ha a kinőtt gyerekbútort kell cserélnünk egy tini szobában,  akár egy szabályos dolgozósarkot is kialakíthatunk. Nem feltétlenül kell nagy költségekbe verni magunkat. Régi bútorokkal igazán érdekes hatást érhetünk el és valóban felnőttnek érezhetik magukat a nagy gyerekek. (természetesen csak akkor, ha ez az otthonunk egészébe passzol, nehogy a gyerek úgy gondolja, hogy miénk a csillogó új, neki pedig csak a kopott, régi jut!) Lehet, hogy az ócskapiacon is szívesen válogat majd magának kiegészítőket. Régi dobozokat, üvegeket akár saját magának is felújíthatja tárolóknak.

Kisebb helyeket jól kihasználhatunk falra erősített polcos asztallal. Könyveknek, füzeteknek pedig fölé erősíthetünk még polcokat, fali tárolókat.

 Két gyerkőc esetében ideális lehet az egymással szembefordított, de polcokkal elválasztott két asztal.  Így kevésbé zavarják egymást a tanulásban és viszonylag kis helyen elférnek. (Nálunk kifejezetten jó választás volna, mert az egyik gyerek jobb-, a másik balkezes, így mindkettőjüknek megfelelő fényviszonyokat tudnánk teremteni.)

Ha nagyobb tér áll rendelkezésre, akár egy külön szoba a tanulásra, bátran térbe állíthatjuk az asztalokat. (Több gyerekes családoknál lehet, hogy ez lesz az igazán helytakarékos? Hiszen három, négy vagy több asztal helyett egy nagyobbra van szükség és egy álló polcra, ahol mindenkinek megvan a saját helye.)

A hagyományosabb elrendezésnek sem kell azért unalmasnak lennie. Az íróasztalok feletti falat táblafestékkel lefestve a gyerekek nap mint nap kiélhetik kreativitásukat az egyébként tiltott felületen.

Persze a kisebbek szobáját is berendezhetjük stílusosan. Mitöbb, kötelességünk jó ízlésben is példát mutatni és ha már a lakás többi részére odafigyelünk, a gyerekszobának sem kell habos-babosnak, rózsaszín-kéknek lennie.

Egy galériaágy alá kerülő asztalnál különösen oda kell figyelni a megfelelő fényviszonyokra.

Semleges, állítható magasságú bútorok esetén elég lehet a kiegészítőket lecserélni a későbbiekben.

A fentebb látott falra erősített asztalra újabb variáció, egy egyszerű polc. Érdemes megfigyelni milyen erősen befolyásolják egy tér hangulatát a kiegészítők.

Hangulatos, nosztalgikus a régi iskolapadokat idéző íróasztal. Felnyitható teteje alá elrámolhatóak a ceruzák, tollak, apróságok. Egy mellette a falra erősített polc itt is helytakarékos megoldás lehet.

Ebben a tanulósarokban a munkát felügyelő szülő részére kialakított ablakzugra hívnám fel a figyelmet. Én tudnám értékelni! :)



Könnyen, gyorsan megvalósítható csináld magad ötleteket iskolakezdéshez itt gyűjtöttem össze.

Nincsenek megjegyzések: